Hogyan változtass életmódot?

Moving room

Kitartás

2023. január 07. - Csányi Zsófia

Az újévi fogadalmakhoz, tervekhez elengedhetetlen, hogy új, az életünket pozitív irányba megváltoztató szokásokat hozzunk létre, hogy megvalósíthassuk álmainkat. Év végi cikkünkben az egészséges életmódváltás elindítására adtunk tippeket, azonban, érdemes egy rövid bejegyzés erejéig a kitartásról is szót ejteni, hiszen önfegyelem és kitartás nélkül a tervek, célok csak álmok maradnak.

A kitartás alapja az akaraterő. Kitartani annyi, mint folyamatosan haladni célunk felé és ha el is bukunk, felállunk és újrakezdjük/továbbhaladunk. Az emberek nagy százaléka képes mindent feladni, ha egy kis ellenállásba is ütközik vagy kudarc éri. Ezért a kitartásba beletartozik, hogy jó kudarctűrő képességgel is rendelkezünk és ugye, a kitartás fejlesztéséhez is kell kitartás.

Vannak, akik nagy akaraterővel és kitartással bírnak, náluk ez fejlettebb, és van akinek ez fejlesztendő terület. De hogyan lehet ezt fejleszteni?

Nagyon apró célokat tűzzünk ki maga elé, majd, ha már ezek könnyedén mennek, jöhetnek a nagyobb célok, így a kitartás meg tud erősödni. 

Új dologba belekezdeni nem egyenlő azzal, hogy elsőre megy minden, mint a karikacsapás, hiszen még nem volt benne részünk, nem csináltuk. Az a lényeg, hogy mindig kezdjük újra és ne engedjük, hogy húzzon minket lefelé a negatív spirál, ha valami nem úgy sikerül/cselekedtünk, ahogy elterveztük – ne bántsuk magunkat, ne hagyjunk fel a rendszeres testmozgással, ha egy alkalom kimaradt, ne térjünk vissza az egészségtelen ételek rendszeres fogyasztásához, csak mert fogyasztottunk belőle. Fontos, a tudatosság, a rendszeresség és a fokozatosság, valamint, hogy mindig csak magunkhoz mérjük az eddig elért eredményeket. 

Ha kialakítottuk magunkban a kitartás szokását ez máris egy lépés, hogy biztosítottuk magunkat a kudarc ellen. Innentől már nem csak egy elképzelés az életmódváltás, hiszen már csináljuk és ha mindennap keveset is, de teszünk érte, ez hosszútávon kifizetődő.

Forrás: https://vadaszakos.hu/kitartas/

Megjelenés: www.tormay.hu - 2023. január

A bejegyzés trackback címe:

https://movingroom.blog.hu/api/trackback/id/tr618020776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása