Hogyan változtass életmódot?

Moving room

Hogyan kezeljük az éhségérzetet?

2023. január 22. - Csányi Zsófia

Ha valaki éhes lesz, általános testi érzetek mellett elkezd türelmetlen, feszült, ideges lenni. Ezáltal a napi feladatait sem tudja normálisan végezni, nem tud koncentrálni, kihat a környezetér,e feszült lehet a körülötte lévő emberekkel..

Érdemes lehet ilyenkor tűzoltásként bekapni valamit, ám azt tapasztalatból mondom, hogy ezek nem mindig segítenek.

Gyerekek esetében fontos, hogy tartsuk be az időhöz kötött étkezéseket. Felnőttek esetében már más kérdés, megvárhatjuk míg éhesek leszünk. Ám ha valamilyen szervi probléma, betegség merül fel, nem érdemes az éhségre várni. Tartsuk magunkat az időponthoz, amikor ennünk kell pl.: cukorbetegség.

Figyeljünk arra, ha éhségérzet gyötör minket mit eszünk. Legjobb, ha előre felkészülünk, főzünk, sütünk valami finomat, tartunk a hűtőben ehhez szükséges alapanyagokat, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodnunk. Legyünk tudatosak ebben is. Ez fontos, mert elszaladhat velünk a ló és bizony ekkor kerülnek elő a csokikák, cukorkák, sütikék és társaik. Ha útközben vagyunk, akkor pedig a legközelebbi gyorséttermek kerülnek kiválasztásra. Ne hagyjuk magunkat elcsábítani. Legyen kitartásunk, hogy a szervezetünk számára valami táplálót válasszunk.

Ha pedig sikerült tápanyagdús étellel feltöltenünk testünket, egyből jobban érezzük magunkat. Azt figyeltem meg, hogy egy éttermi rendelés esetén már rendelés utáni várakozás időszaka alatt is nyugtatólag hat, ahogy várom az ételt. Elképzelem milyen lesz, jó kedvre derít, egész kisimulok és újra szociális leszek tőle. :)

Te hogyan kezeled az éhségérzetet?

A bejegyzés trackback címe:

https://movingroom.blog.hu/api/trackback/id/tr4018032098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása