Az már nagyon jó, ha valakinek vannak céljai és tesz is érte.
Nézzük, hogyan tarthatunk ki mellettük:
Vegyük azt, hogy szeretnénk rendszeresen futni.
Fontos, hogy lelkesedjünk érte, hogy elképzeljük, milyen lesz, hogyan segíti majd az életemet. Energikusabb leszek tőle, felszabadultabb, motiváltabb, koncentráltabb, az egészségemnek is jót tesz, kikapcsol, formálódom tőle. Beszéljünk róla családunk, barátaink, ismerőseink körében, akik támogatnak minket és nem negatív hozzáállásukkal képviselik a rólunk és velünk kapcsolatos dolgokról a véleményüket.
Amennyiben szükséges szánjunk rá kezdő tőkét.